Gerendaház 4 hónap alatt

Örömotthon a nagycsaládnak

Erdő szélén, falu végén, tyúklopó rókák szomszédságában éli mindennapjait Judit és Szabolcs négy gyermekükkel. Létezhet, hogy négy hónap alatt felépült gerendaházuk? Történetükből megtudhatjuk, hogy igen, méghozzá napra pontosan.

„Sokat kijártunk a telekre, ücsörögtünk, figyeltük a Nap járását, a szelet, a talaj lejtését, gondolkodtunk, hova kerüljön a ház, hol legyen a bejárat. Igyekeztünk az érzéseink alapján dönteni. Már a kezdetekkor eldöntöttük, könnyedén fogjuk venni, miközben nem kötünk kompromisszumokat. Inkább kisebbet építünk, de az olyan legyen, amilyet megálmodtunk.”

Az első kapavágástól a beköltözésig pontosan négy hónap telt el. Augusztus 9-én érkezett a markoló, és december 9-én már költözhetett is a nagycsalád. Pedig eleinte mindenki csak nevetett rajtuk. Aztán amikor röpke néhány hónap múltán beköltöztek a nem kicsi méretű gerendaházukba, Judit szavaival élve lettek nagy csodálkozások.

Örömotthon a nagycsaládnak

Vendéglátóink a fővárosból araszolgattak a pilisi agglomeráció felé. Falusias környezetben, az erdő közvetlen közelében találtak rá a buja növényzettel benőtt telekre. Leendő házukon gondolkodva hol a passzívházak keltették fel a figyelmüket, hol a gyorsan elkészülő nagypanelos készház felé hajlottak, míg a gondolataikba férkőzött a gerendaház.  Utánaolvastak, nézegették a Gerendaházak magazint, gyűjtötték az információkat…

Sok rosszat hallottunk az építkezésekről, mi viszont nem akartunk évekig elhúzódó tortúrát – avat be döntésük hátterébe a háziasszony. – Beregszászi Paliékkal találkozva már az első alkalommal kezet ráztunk egymással. Úgy éreztük, ők azok, akikre rábízhatjuk leendő otthonunkat. Később sem  csalódtunk egy percre sem, végig azt éreztük, a mi érdekeinket  képviselik, és azt figyelik, hogyan lesz nekünk a legjobb. Amit megbeszéltünk, az tényleg úgy volt, és minden kérdésben pillanatok alatt közös nevezőre jutottunk.  Pedig a megállapodásunk után néhány nappal született meg a negyedik gyermekünk,  vagyis pici baba mellett építkeztünk, mégsem „rokkantunk bele”. Bár volt egy  szakértőnk, aki  akárhányszor kilátogatott az építkezésre, azt mondta, ezek az emberek olyan szépen dolgoznak, hogy kétszáz év múlva is állni fog a ház.

Sarokpontok a tervezésnél

Judit ragaszkodott a tágas előszobához, akár a többi helyiség rovására, gondolva arra, hogy amikor hatan hazaérkeznek, különösen télen csizmában,  overallban, legyen elegendő tér az öltözködéshez. Szabolcs kérése volt a tágas, étkezővel, konyhával egybekötött nappali. Az emeleten a gyerekeknek lett egy nagy közös terük, ami egy  kis nappaliként funkcionál. Tudnak itt barátokat fogadni, közösen játszani, az innen nyíló szobáikba pedig különvonulni.  Egy kis vaskályha is került ide. Fontos volt, hogy az emeleti  hálószoba ne egy pici luk legyen. Szervesen összekapcsolódik a dolgozóval, ehhez csatlakozik még egy fürdő, s a tervezés különlegessége, hogy az egész körbejárható. Mondják, olyan ez  a szülőknek, mintha lenne egy kis apartmanjuk, ahol berendeztek maguknak egy kis teasarkot is. Szabolcs hobbijára gondolva a ház részeként kialakítottak egy asztalosműhelyt is. „Garázsunk nincs, de van műhelyünk” – mondja nevetve Judit.

Belül szerették volna megtörni a fa túlzott jelenlétét, ezért is lettek gipszkarton falak, amelyeket fehérre festettek, a lambéria is halvány krémszínt kapott. A nagy üvegfelületeket is tudatosan választották. Fontos szempont volt az  energiatakarékosság, amire már a tájolásnál ügyeltek,  valamint arra, hogy télen be tudjon sütni a Nap, nyáron  viszont legyen, ami árnyékol. A gáz nem került bevezetésre,  a földszinti cserépkályha, valamint Nobo fűtőpanelek adják a meleget.

Faggatóztunk, vannak-e kedvencek a házon belül? „Az egész ház az, az emeletre vivő, barátságos lépcsőházat, ami egy mellékes rész szokott lenni a házban, én különösen szeretem – mondja Judit. De a fedett teraszunk a tulipános korlátokkal szintén nagy kedvenc, nyáron tulajdonképpen hol itt, hol a másik teraszon élünk.

Életérzések

Sokkal meghittebb gerendaházban élni, mint téglaházban, nagyon jó ide hazajönni. Olyan, mintha valahol vidéken lennénk, miközben tizenöt perc alatt Budapesten vagyunk. A tyúkjainkat azért kellett elajándékoznunk, mert ideszokott a róka. Nyáron, amikor elutaztunk, és egy barátunk segített az állataink etetésében, azt mondta,  olyan volt nálunk laknia,  mintha befizetett volna egy nyaralásra.”

Műszaki címke

  • Szerkezet – masszív, 9×14 cm-es vázszerkezet, 25 cm szigeteléssel, 9 cm gerendafal borítással
  • Lakótér – 175 m²
  • Technológiai fóliák – Dörken fóliák
  • Szigetelés – Thermofloc cellulóz hőszigetelés
  • A szerkezet hőátbocsátási tényezője – u = 0,14 W/m²K

Pilisborosjeno_23 Pilisborosjeno_22 Pilisborosjeno_20 Pilisborosjeno_18 Pilisborosjeno_16 Pilisborosjeno_19 Pilisborosjeno_01 Pilisborosjeno_12 Pilisborosjeno_09 Pilisborosjeno_06 Pilisborosjeno_05 Pilisborosjeno_04 Pilisborosjeno_03

Posted in: